Először lehet vezetőedző Lőw Zsolt, ráadásul nem is akárhol
Meglepő klubnál merült fel a magyar szakember neve.
Lőw Zsolt hosszú évek és több topcsapat után tér vissza a Red Bullhoz, amelynél anno megkezdte edzői karrierjét. Az angol Liverpool egykori német menedzsere, Jürgen Klopp csapatát erősíti majd.
Visszatér a Red Bullhoz Lőw Zsolt. Az egykori magyar válogatott labdarúgó – aki megfordult a német élvonalban, a Bundesligában, de száz meccsen játszott a másodosztályban is – 2012-ben kezdte meg edzői karrierjét a energiaital-gyártó vállalat osztrák fiókcsapatánál, az FC Lieferingnél. Innen lépett elő előbb az RB Salzburg, majd pedig az RB Leipzig másodedzőjévé, mindenhová követve az őt Ausztriába csábító Ralf Ragnickot – egészen addig, amíg 2018-ban el nem igazolt az RB-től.
Akkor Párizsba tette át a székhelyét, ahová már Thomas Tuchel hívta, hogy legyen a világsztárokkal tűzdelt PSG másodedzője. A francia élvonalból ezután mindketten az angolba tértek át, ahol a Chelsea munkáját irányították: eredményük egy Bajnokok Ligája-győzelemben csúcsosodott ki 2021-ben. London után következett München, ám a Bayernnél már nem sikerült akkora eredményeket elérni, így az előző idény végén Tuchellel együtt Lőw is távozott a német rekordbajnoktól.
Ezt is ajánljuk a témában
Meglepő klubnál merült fel a magyar szakember neve.
Thomas Tuchel októberben kapott újra munkát: elvállalta az angol válogatott irányítását, Lőw viszont azóta pihent, egészen mostanáig. A Sportal értesülései szerint ugyanis a másodedző visszatér a Red Bullhoz, és a januártól Jürgen Klopp csapatát erősíti majd a Red Bull Globalnál. A lap információi szerint Lőwre nem kis feladatot bíztak: a futballfejlesztések vezetője lesz.
Nyitókép: Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP